Kedden az előkészítő üléssel megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken annak a férfinek a büntetőpere, aki az idén január 12-én egy rendőrt megölt, kettőt pedig megsebesített Újbudán, egy Lecke utcai társasházban. A halálos áldozatot, a 29 éves Baumann Péter járőrparancsnokot hősi halottá nyilvánították.

Intézkedés közben történt

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról, hogy Baumann Péter január 12-én hunyt el Újbudán, miután intézkedés közben Sz. Szilárd megtámadta és megsebesítette. A 29 éves rendőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítás után életét vesztette. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Három rendőrt sebesített meg

A rendőrséget azután értesítették, hogy Sz. Szilárd január 12-én este betört szomszédjához, egy idős asszonyhoz. A gyanúsítottat, miután három rendőrt is megsebesített, a járőrök lábon lőtték. A fegyverhasználat az Országos Rendőr-főkapitányság közlése szerint szakszerű és jogszerű volt.

 

Beismerte tettét

Sz. Szilárdot január 15-én tartóztatta le a bíróság. A férfi beismerő vallomást tett, ha a bíróság bűnösnek találja, akár életfogytig tartó szabadságvesztésre is ítélhetik. Az elkövetőt elmeállapota miatt az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe szállították.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Állítólag démonokat látott

A férfi azt állította, démonokat látott. Sz. Szilárd könnyen felbosszantotta magát már korában is. Azzal is ki tudták hozni őt a sodrából, ha valaki húst klopfolt vagy éppen az ablak alatt beszélgetett.

Részben ismerte el

Sz. Szilárd a keddi előkészítő ülésen azt mondta, valóban megsebesítette a rendőröket, de csak részben ismerte be a vádiratban foglaltakat. Amikor az iskolai végzettségéről és a személyi körülményeiről kérdezte a bíró, elmondta: nyolc általános iskolája van, és alkalmanként felújításokon és személyi vagyonőrként dolgozott. Elmondása szerint sem bejelentett lakcíme, sem pedig barátnője nem volt akkoriban.

„Mindhárman jöttek rám egyből”

 „Mindhárman jöttek rám egyből, hogy megmotozzanak. Amikor feltettem a szekrényre a kezem, az egyik rendőr beleütött a szekrénybe. Kihúztam Péter keze alatt a kezem, és el akartam menni a lépcső felé. Amikor elestem, hanyatt feküdtem a földön, és féltem. Akkor sebesítettem meg Pétert, amikor rámesett és felém fordult” – mondta Sz. Szilárd, hozzátéve, és csakis azért követte el tettét, mert rátámadtak.

Figyelmeztető lövés

Állítása szerint nem adtak le figyelmeztető lövést a rendőrök a villamosmegállóban, és semmi sem indokolta azt, hogy lábon lőjék, mert nem volt nála fegyver, sőt, hason feküdt a földön. Sz. Szilárd állítása szerint semmilyen konfliktusa nem volt korábban a rendőrökkel, sőt, kedvelte őket. Egy garázdasági ügye volt csak korábban, amikor állítása szerint zaklatta őt egy nő – írja a 24.hu.

„Őszintén sajnálom”

„Őszintén sajnálom ezt az egészet, mert Péter nem ezt érdemelte. Annyi volt csak a vétke, hogy megfoghatott volna hátulról, és akkor nem esik ki a kezéből az éles eszköz. Ha a másik rendőr nem próbál meg rám támadni, akkor ez nem így végződik” – fogalmazott Sz. Szilárd. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: rendőrgyilkosság Újbudán. Fotó: MTI