Elkezdődött a Szegedi Törvényszéken annak a férfinak büntetőpere, aki 2024 őszén meggyilkolta az ismerősét, hogy megszerezze megtakarításait. A jelenleg 57 éves férfit nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével és más bűncselekmények miatt állították bíróság elé. Amennyiben a vádlott beismeri bűnösségét, és lemond a tárgyalás jogáról, az ügyészség életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta, azzal, hogy a férfi legkorábban 30 év után bocsátható feltételes szabadságra. 

Pénzt kért kölcsön

A férfi és a későbbi áldozat egy szegedi garázs előtt futott össze két évvel ezelőtt. Beszélgetés közben a vádlott pénzt kért kölcsön a vele jó kapcsolatban lévő ismerősétől, aki ezt megtagadta. Az vádlott tudott arról, hogy a sértett készpénzt tart magánál, és arról is tudott, hogy folyószámláján nagyobb összegű pénzt takarított meg, továbbá ismerte az ismerőse bankkártyájához tartozó PIN-kódot is. 

Nyakon szúrta

A vádlott a kölcsön magtagadása után elhatározta, hogy megszerzi a sértett pénzét. A 69 éves áldozatnál lényegesen jobb fizikai állapotban lévő férfi az egyik polcról magához vett egy nyolc centiméteres pengéjű kést, majd az ülő, járásban és mozgásban korlátozott áldozatát először nyakszirten, majd tarkón szúrta, úgy, hogy a nyakcsigolya tövisnyúlványának egy darabja kitört.

Hipóval öntötte le a holttestet 

Az elkövető eztán becsukta a garázs ajtaját, majd visszament az áldozatához, és még egy alkalommal nyakon szúrta. A szúrás átmetszette a jobb oldali belső fejverőeret, ami miatt az áldozat elvérzett. A tettes ruhadarabokkal letakarta a holttestet és hipóval is leöntötte. A férfi magához vette az áldozat oldaltáskáját, benne 220 ezer forint készpénzzel, a bankkártyával, okmányokkal és egy mobiltelefonnal.

A Kékvillogó.hu hírportált milliók olvassák. Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Index, Origo vagy a Blikk. A Facebookon már 700 ezren követik a kiadónk portáljait. Hirdess nálunk te is!

Nem tett vallomást 

A vádlott megpróbált pénzt fölvenni az áldozat számlájáról, de nem járt sikerrel, a megölt ismerőse telefonját azonban eladta. Az áldozat holttestét csak október közepén fedezték föl, de a rendőrség egy nap alatt azonosította és elfogta a támadót. A vádlott megtagadta a vallomást, és nem ismerte el bűnösségét, így az ügyben tárgyaláson dönt a bíróság.

Kiemelt kép: