2021 decemberében egyik pillanatról a másikra leszakadt az egyik józsefvárosi kisbolt galériája, amely halálra zúzva egy bent tartózkodó vásárlót. A Baross utcai üzlet tulajdonosa, a vádemelés után azt mondta: „Megértettem a vádat, de nem érzem magam bűnösnek”. Ezek után nem tett vallomást.

Leszakadt galéria

A tragédia 2021. december 28-án történt. Az üzletben többen is tartózkodtak, amikor a fából készült galéria leszakadt a felhalmozott áru súlya alatt. Többen maguk kászálódtak ki a romok közül – az egyik alkalmazott is megsérült, de élve húzták ki a segítők. Egy bent lévő férfi, S. Zoltán azonban halálos sérüléseket szenvedett. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Terhelte a galériát

„Annak ellenére, hogy a vádlott nem rendelkezett a galéria terhelhetőségére vonatkozó adatokkal, azt folyamatosan terhelte. A balesetet közvetlen megelőzően nagyobb mennyiségű, nehezebb árut szerzett be, amit ott tárolt” – olvasta fel az ügyész a tárgyaláson.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Megfulladt a vásárló

A galéria és a rajta tárolt dolgok leszakadtak, az üzletben tartózkodó alkalmazott, N. Ilona és egy vásárló, S. Zoltán a leszakadt törmelék alá szorult. Az asszony könnyebb sérülést szenvedett a fején, a férfi nyakára és mellkasára viszont rengeteg törmelék hullott. Képtelen volt levegőt venni, halálát fulladás okozta.

1 év fogház

A vád szerint a tulajdonos nem gondoskodott az üzlet biztonságos kialakításáról, a terhelhetőség ellenőrzéséről. A férfit halált okozó gondatlan veszélyeztetéssel vádolták, amiért 1 év fogházat kért az ügyészség 2 évre felfüggesztve, ha beismeri tettét és lemond a tárgyalás jogáról.

Így nézett ki a kisbolt a tragédia után

Forrás: police.hu

Nem érzi magát felelősnek

A bolt tulajdonosa azonban nem érezte magát felelősnek a történtekért. T. József annyit elmondott: „nagyon megviselte a tragédia, pszichológiai kezelésre járt emiatt”.

Beszélt az áldozat lányával

A kisbolt tulajdonosa a bírósági folyosón odalépett az áldozat lányához, S. Virághoz. A fiatal lány elfogadta a bemutatkozáskor a felé nyújtott kezét. A férfi perceken át halkan, széttárt kézzel magyarázott a megtört nőnek, hogy rajta kívül álló okok miatt történt a baleset. Végül elköszöntek egymástól – írja a Blikk.

Kétségbe vonják a szakértői véleményt

T. József ügyvédje arról beszélt, hogy kétségbe vonják az igazságügyi műszaki szakértők véleményét, és azok meghallgatását kérték a bíróságtól. A védő szerint nincs hivatalosan és pontosan rögzítve, hogy milyen jelek alapján, milyen időközönként kell ellenőrizni egy galéria terhelhetőségét a tulajdonosnak.

Kártérítést is kérhetnek

Az áldozat lánya mindezek ellenére ügyvédjével érkezett, aki a tárgyalás végén bejelentette, polgárjogi igénnyel élnek, vagyis, ha a bíróság megállapítja a felelősségét, akár kártérítést is fizethet az áldozat családjának a bolt tulajdonosa. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: a leszakadt galéria – Forrás: police.hu