Hiába kérte Brigitta vajúdás közben, hogy császármetszéssel hozza világra a gyermekét, az orvos azt mondta neki, hogy erre nincs lehetőség. Végül császármetszéssel szülte meg kislányát, aki meghalt. A gyászoló szülők szerint műhiba történt.

Lombikprogrammal lett terhes

A Kehidakustányban élő Horváth Norbert és felesége, Horváth Tarr Brigitta, miután összeházasodtak, gyermeket szerettek volna. Sokáig próbálkoztak, végül két év lombikprogram után esett teherbe Brigitta. Terhessége problémamentes volt. A szülésnél jelentkeztek a gondok. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Felsírt a gyerek

„Soha nem felejtem el azt a július 8-i napot. Altatásban voltam, amikor Karina császármetszéssel a világra jött…A férjem később mesélte, hogy a folyosón várakozva még hallotta, amint a gyermekünk felsír. Aztán csend lett” –mondta az atv-nek Brigitta.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Két orvos ment be

„Amikor a szobában felébredtem, a férjem mellettem volt. Rosszat sejtettem, amikor a kérdésemre azt felelte, még mindig nem hozták be a kisbabánkat. Aztán benyitott két, szomorú arcú orvos. „’Tragédia történt, meghalt a baba’” – mondták a házaspárnak.

Közölték a halálhírt

„Abban a pillanatban láttam a férjemet, ahogy épp megsemmisül. Fel se fogtam, mi történt. Azt feleltem, ez nem lehet igaz. Az orvos azt mondogatta, hogy nem tudják, mi történt, biztos, hogy beteg volt a babám” – mondta a gyászoló édesanya.

Nem volt problémás a terhessége

Brigitta terhessége alatt állandó orvosi felügyelet alatt volt, a magzattal soha semmilyen probléma nem volt.

Egy alvó babát látott

„Amikor megkérdezték, szeretnénk-e elköszönni a kislányunktól, a férjemnek nem volt ereje hozzá. Inkább kiment a szobából. Nekem nem volt választásom, hiszen az anyja vagyok, muszáj volt látnom őt. Mégis sokkot kaptam, amikor behozták a picit. Egy gyönyörű alvó kisbabát láttam. Aki nem nyitotta ki a szemét, nem nézett rám”.

Az anya kérte a császármetszést

A szülők azonban képtelenek voltak elfogadni az orvosok magyarázatát, főleg annak fényében, hogy korábban hiába kérték, hogy a kismama a fájdalmai miatt császármetszéssel hozhassa világra a gyermeket, a műtőben közölték velük, erre semmi szükség.

Jogi útra terelték az ügyet

Norbert és Brigitta végül úgy döntöttek, jogi útra terelik az ügyet. „A papíron az szerepelt, hogy a kislányunk halva született. Hogy 50 percig próbálták újraéleszteni. Csakhogy a férjem a folyosón hallotta, amikor a műtőben felsírt a pici. Ráadásul az orvosok utána egy szóval sem említették, hogy küzdöttek érte”.

Feljelentést tett

Az ügyet már a rendőrség és a szakértők is vizsgálják. Miután az asszonyt kiengedték a kórházból, másnap ismeretlen tettes ellen foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt feljelentést tett az illetékes rendőrkapitányságon.

Kártérítési felelőssége van a kórháznak

„Ebben az esetben az orvost büntetőjogi, a kórházat pedig polgárjogi, azaz kártérítési felelősség terheli. Sajnos, mindez már nem adhatja vissza a szülőknek az elveszített gyermeküket” – mondta az Ábrahám László, a családot képviselő ügyvéd. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció