Amint arról korábban beszámoltunk, meghalt műtét közben meghalt egy 18 éves kislány a miskolci kórházban. Vanda pár héttel ezelőtt egy műtéten esett át, azonban a behelyezett fémlevez gyulladást okozott, ezért egy újabb beavatkozás mellett döntöttek az orvosok. Szülei szerint, a műtét közben megszúrták a szívét, emiatt következett be a váratlan haláleset. A fiatal kosarast két hete, a pócspetri temetőben helyezték örök nyugalomra. A szülők és öt testvére pszichológus segítségét kérik a gyász feldolgozásához. A gyászoló anya szerint „ezt elfogadni, elhinni, beletörődni, ezt nem lehet”.
Válaszokat akar a család
A július 30-án végzett második beavatkozás közben a szíve nem tisztázott körülmények között megsérült, és elvérzett. Az RTL Házon Kívül riportjában a gyászoló édesanya és a kórház orvosigazgatója is megszólalt a tragédiáról. A család azóta is válaszokat keres, és feljelentést tett a rendőrségen. Az édesanya, a tragédia utáni sokkban képtelen volt kérdezni. „Pár nap múlva, amikor már észhez tért az ember, akkor jöttek bennem a kérdések, hogy mégis hogyan fordulhatott elő, hogy most ez minek a következménye, vagy egyáltalán is, hogy ki csinálta, mert nem tudunk semmit, abszolút semmit.” A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! A korrupt politikusokról, bűnözőkről és a hőstetteknek felérő életmentésekről, példamutató önfeláldozásról szóló legfrissebb híreket ide kattintva éred el.
Öt és fél órás műtéten esett át
Az első beavatkozás, egy fémlemez behelyezése a tervezett másfél óra helyett öt és fél órán át tartott, mert az orvos rendkívül nehezen tudta behelyezni a lemezt. A lányt két nap után hazaengedték, de otthon erős fájdalmai lettek, mentőt kellett hívni hozzá.
Az orvosok szerint minden rendben volt
Miskolcon több alkalommal is folyadékot szívtak le Vanda mellkasából, aki végig lázas volt. Az édesanya szerint hiába kérdezte, hogy a lánya életveszélyben van-e, az orvosok végig nyugtatták.
Újabb beavatkozás következett
Másfél hét után az orvosok úgy döntöttek, kiveszik a lemezt, mert az a zárójelentés szerint elmozdult. A műtét közben történt a tragédia. A családnak az intenzív osztályon három orvos próbálta elmagyarázni a történteket, de az anya szerint csak összevissza beszéltek. „Konkrét választ nem kaptunk, mert először azt mondták, hogy »kiszúrta a szívét«, másodjára azt mondták, »nem a lemez szúrta ki«, »megmagyarázhatatlan«, »meg erre nincsenek szavak«, és akkor itt ennyi is volt.” A család úgy véli, hogy hiba történt. „Ha tudom azt, hogy megbüntetik, felelősségre vonják azt, aki ezt csinálta, akkor végigmegyek” – mondta az anya.
Az orvosok is gyászolnak
A miskolci Velkey László Gyermekegészségügyi Központ orvosigazgatója szerint az intézményt is megrázta ez a tragédia. A Vandán végzett beavatkozás rutinműtétnek számít, a miskolci kórházban több mint 30 éve végzik. Az orvosigazgató azt mondta, ilyen súlyos szövődményre nem emlékszik. „Több kolléga is valóban sírva hívott már, amikor megtörtént ez az eset, és hát még aki nem ismerte, ő is, az egész kórházat megütötte ez az esemény.”
Belső vizsgálat indult
Az eset után belső vizsgálat indult, amely akár egy-két hónapig is eltarthat. Az orvosigazgató hozzátette, minden műtétnek van kockázata, még ha az rendkívül kicsi is. Az anya elmondása szerint a főorvos ígéretet tett nekik. „Azt mondta a főorvos úr, ha ő hibázott, akkor ő vállalja a büntetést. Ennyit kaptunk válaszul és semmi többet.” A családot ez nem vigasztalja. A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! A korrupt politikusokról, bűnözőkről és a hőstetteknek felérő életmentésekről, példamutató önfeláldozásról szóló legfrissebb híreket ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: ebben a miskolci kórházban műtötték a lányt – Forrás: bazmkorhaz.hu

