Néhány hónappal ezelőtt még közös klipben láthattuk a két ismert magyar sztárral, L. L. Juniorral és G. w. M-mel, most pedig – bűntársaival együtt – előzetes letartóztatásban várja sorsának további alakulását az a zenész, akit kommandósok fogtak el Pozsonyban.

Pozsonyban csaptak le rájuk

Egy dél-szlovákiai bűnszervezet hat tagját gyanúsította meg a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) vagyon elleni és erőszakos bűncselekményekkel. Információink szerint a zsaruk egy hosszan előkészített akció keretében kapcsolták le a rosszfiúkat Pozsonyban. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Rablásra készültek

A dunaszerdahelyi, gútai, komáromi és nagymegyeri kötődésű bűnbanda tagjai rendőrnek öltözve készültek egy rablásra. Elfogásukkor, illetve a másnapi házkutatások során fegyvereket, rendőregyenruhákat, sisakokat és golyóálló mellényeket is lefoglaltak a rendőrök.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Stílusos fiúk

Érdekesség, hogy a lefoglalt egyenruhákon éppen annak a bűnüldöző szervnek a neve szerepel (NAKA), amelynek tagjai lecsaptak a bűnözőkre. A banda tagjai tehát komolyan vették az előkészületeket, de tervüket már nem tudták végrehajtani.  

Eljárás alatt

A rendőrségi szóvivő megerősítette, hogy Pozsony megyében a bűnszervezet tagja álrendőrként kiadva magukat rablásokat terveztek. Az előállított személyeket eljárás alá helyezték és bővebb információkat majd később közölnek.

Ismert gyanúsított

A gyanúsítottak egy pénzbehajtó céghez kötődnek, és rendszeresen feltűntek kidobóként különböző rendezvényeken. Sajtóértesülések szerint egyikük, a nagymegyeri V. B. előadóművészként is ismert, és néhány hónapja L.L. Juniorral, illetve G.w.M-mel is közös dalt és klipet készített Úgy akarom én címmel.

Szultánnak öltöztek

G.w.M nem először dolgozott együtt L.L. Juniorral. Korábban már jártak együtt fellépni és dalt is adtak ki a rajongók nagy örömére. Az Úgy akarom én című dalban a felvidéki rapper, V. Bálint csatlakozott hozzájuk. A három zenész szultánnak öltözve próbálta meghódítani a felvételeken szereplő hölgyeket.

Úgy akarom én

L. L. Junior elhatárolódik

L.L. Junior úgy fogalmazott: „Döbbenten állunk a történtek előtt, mert egy tüneményes gyereket ismertünk meg benne, szép családja van, felesége, kisfia… Tavaszi projekt volt az a közös zene, majd nyáron forgott hozzá videóklip. Félbehagyta a zenélést, mióta leforgott a klip, nem is hallottunk felőle. Minden téren elhatárolódom tőle, elítéljük a bűnözést” – nyilatkozta a Blikknek.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!