Élő adásban akasztotta fel magát egy Németországban élő férfi. Egy Siklóson élő nézője az interneten biztatta arra, hogy tegye meg. A Siklósi Járási Ügyészség vádat emelt a magyar férfi ellen.

Kábelt kötött a nyakára 

A sértett tavaly októberben saját közösségi médiás csatornáján élő adásban nyakára helyezett egy kábelt, amelynek másik végét egy fához rögzítette, nézőinek pedig többször kijelentette, hogy öngyilkosságot kíván elkövetni oly módon, hogy kábellel a nyakában lelép a mellette lévő létráról.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.

Biztatta a halálra 

Az élő közvetítéshez többen is csatlakoztak, akik valamennyien megkísérelték a Németországban élő férfit lebeszélni a szándékáról, a vádlott azonban azt kérdezte, hogy valóban meg akar-e halni. Miután a sértett igennel felelt, a siklósi férfi arra buzdította, hogy akkor viszont csinálja meg.

Felakasztotta magát 

A terhelt kijelentését követően az áldozat nyomban felállt a létrára, majd onnan lelépett, amelynek következtében a kötél szorítása miatt életét vesztette. Több néző ezt követően bejelentést tett a hatóságoknak, majd a német rendőrség az elhunyt férfit lakóhelyének közelében találta meg.


Érdemes tudnod

A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Blikk és a nagy országos hírportálok. A Facebookon már 364 ezres a követőtáborunk. A hirdetőink tudják, hogy nálunk nagyon hatékonyak a hirdetések. Több ezren választották már a Kékvillogó Partnerprogramban a fizetett cikkeket. Az árainkat ide kattintva éred el. Pörgesd fel te is a bizniszed, klikk ide!


 

Vádat emeltek ellene 

A sértettben az öngyilkosság gondolata már korábban kialakult, azonban a vádlott rábíró kijelentése erősítette meg és véglegesítette a szándékában. A Siklósi Járási Ügyészség öngyilkosságban közreműködés miatt emelt vádat a helyi férfi ellen.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.

Ha segítség kell

Ha Ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is! 

Kiemelt kép: illusztráció