Válságos állapotban kezelnek egy asszonyt Pécsett, mert a Szigetvári Kórházban a műtét előtt összecseréltek két üveget, ezért sóoldat helyett fertőtlenítőt kapott.

A 42 éves csurgói asszonyon nőgyógyászati műtétet kellett végrehajtani a Szigetvári Kórházban.

A beavatkozás során a feltárt szakaszt nem sóoldattal, hanem erős fertőtlenítőszerrel mosták át, mert előzőleg összecserélhettek két üveget – írja a LikeNews.hu

Késmárky András sürgősségi szakorvos az ATV-nek azt mondta, a hiba súlyos következményekkel jár, és akár halállal is végződhet, a fertőtlenítőszer összetevői és annak bomlási anyagai ugyanis az emberi szervezetre nézve súlyos fenyegetést jelentenek.

Az asszony Csurgón él. A helyiek megdöbbentek a történteken.

„Ennek egy rutinműtétnek kellett volna lennie” – vélekedett Kollár Veronika, az érintett volt munkatársa, aki életvidám, kedves és egészséges nőnek ismerte meg. „Nagyon aggódunk érte” – tette hozzá.

<

A rendőrség ismeretlen tettes ellen foglakozás körében elkövettet gondatlan veszélyeztetés miatt indítottak eljárást az ügyben.

<

Az ATV híradó úgy tudja: a műtős személyzet egyik tagja a történtek után összeomlott. Őt kórházban kezelik az eset óta.

<

Káplár Mátyás pszichológus szerint, mivel az egészségügyi dolgozók egy-egy hibáján akár emberéletek is múlhatnak, az ilyen esetek súlyos depressziós, traumatizált állapotot válthatnak ki az érintettekből, melyek miatt akár kórházi kezelésre is szorulhatnak, a későbbiekben pedig akár posztraumás stressz is kialakulhat náluk.

<

A félre kezelt asszonyt jelenleg Pécsett kezelik az intenzív osztályon, állapota válságos.

A kórházban hírzárlatot rendeltek el. Az intézmény annyit közölt: jelenleg is zajlik egy belső és hatósági vizsgálat is. Azt írják, hogy a kórház együttműködik a hatóságokkal.

Kiemelt kép: Szigetvári Kórház – Forrás: magyarepitok.hu