Együtt piáltak, aztán a férfi féltékeny lett, nem tetszett neki, hogy az élettársa nélküle is együtt iszik a haverjával a szatymazi bakterházban. Egy piálás után rajtakapta őket az ágyban és rájuk gyújtotta a házat. Élettársát kimentette, a kanapén fekvő férfinek pedig azt mondta: Dögölj meg, égjél el! A férfi összekapta magát és az utolsó pillanatban kitántorgott a lángoló épületből, ezt követően fogták el a gyújtogatót, aki most 9 évet kapott a bíróságon

A szatymazi bakterházban élt

A majdnem meggyilkolt férfi évek óta házfogalóként a szatymazi vasútállomás mellett levő egykori bakterház épületében lakott.

Eleinte jóban voltak

A férfi, a gyújtogató férfi és annak élettársa rendszeresen piáltak hármasban, többször a bakterházban. A későbbi gyújtogató rossz szemmel nézte, hogy párja nélküle is bejárt a sértetthez, és együtt szórakozott, italozott vele.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Keresni kezdet a nőt

A gyújtogató 2018. május 5-én délután nagyobb mennyiségű alkohol elfogyasztása után keresni kezdte élettársát, és a bakterház belső helyiségében találta meg.

Az ágyban találta meg őket

A nő és a majdnem elégett férfi egész napos italozást követően egymás mellett feküdt. A gyújtogató a konyhában talált hirdetőújságokat meggyújtotta és a férfi ruháira, bútoraira dobta.

Dögölj meg!

A ház valamennyi ablaka csukva volt, a ruhák azonnal lángra kaptak. A gyújtogató felsegítette és kivitte az udvarra élettársát, a kanapén heverő férfinek pedig azt mondta: „Dögölj meg, égjél el!”.

Felébredt és kitántorgott a lángoló épületből

A füstre és az egyre nagyobb forróságra felébredő férfinek annyi ereje volt még, hogy kimenjen az épületből, mielőtt teljesen lángba borult volna. Kizárólag azért maradt életben, mert időben felébredt, és ki tudott menekülni.

Egy vonatvezető vette észre, hogy ég a bakterház

A lángokat a Szeged-Budapest vonat vezetője vette észre, ő értesítette a tűzoltókat. Az épületben több mint egymillió forintos kár keletkezett.

Mindent tagadott a gyújtogató

A gyújtogató az utolsó szó jogán tagadta bűnösségét. Azt mondta, nem gyújtogatott, sőt kihozta élettársát az épületből és igyekezett megmenteni a férfi életét is.

Kilenc évet kapott

Kilenc év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Törvényszék hétfőn azt a férfit, aki 2018 májusában féltékenységből rágyújtotta az egykori szatymazi bakterházat alvó ismerősére.

Emberölés kísérlete

A bíróság az 57 éves vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérletében, valamint nagyobb kárt okozó rongálás bűntettében mondta ki bűnösnek.

1 milliót is ki kellene fizetnie

A törvényszék elrendelte a férfire más bűncselekmények miatt 2016-ban kiszabott egy év négy hónap börtönbüntetés végrehajtását, és kötelezte egymillió forint kártérítés megfizetésére is. Az ítélet nem jogerős, mert a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.

Kiemelt kép: illusztráció