Rosszindulatú daganatos megbetegedés miatt pusztult el a negyedik hatvanpusztai zebra – ezt írta a Fejér Megyei Kormányhivatal. A Mészáros Lőrinchez köthető Vál-völgye Vadásztársaságnak nemcsak engedélye nem volt az állat tartására, de a tavaly februárra tehető halálát sem jelentették be, a tetemet pedig egy dögkútba dobták és elásták.
Négy állat pusztul el
A kormányhivatal a negyedik állatról csak a társaság által idén júniusban megküldött állatorvosi nyilatkozatból értesült, amelyben megjegyzésként szerepelt, hogy az állat 2025 februárjában elhullott. A zebra mint közepesen veszélyes állat tartásához a természetvédelmi hatóság előzetes engedélye szükséges, ezt a vadásztársaság a hivatal megfogalmazása szerint „a negyedik zebrára vonatkozóan elmulasztotta”. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Nem jelentették az állatok elhullását
Hatvanpusztán korábban három másik zebra is elpusztult, ezeket szintén csak több hónap késéssel jelentette be a vadásztársaság. Az állatok gyakorlatilag megfagytak valamikor január 9. és január utolsó hete között. A hatóság akkor 800 ezer forint természetvédelmi bírságot szabott ki, mert a tulajdonos az elhullást nyolc napon belül nem jelentette a kormányhivatal felé. További 105 ezer forintos bírságot kapott a társaság azért, mert állításuk szerint a tetemeket egyszerűen eltemették, és nem adták át engedéllyel rendelkező állatimelléktermék-ártalmatlanítónak – írja a Telex.
Három állat megfagyott
Hatvanpusztán korábban három másik zebra is elpusztult, ezeket szintén csak több hónap késéssel jelentette be a vadásztársaság. Az állatok megfagytak valamikor január 9. és január utolsó hete között. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Feljelentést tett a miniszter
A rendőrség már veszélyes állat, illetve veszélyes eb tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegése bűncselekmény gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást, amikor Gajdos László élő környezetért felelős miniszter július közepén bejelentette, hogy a minisztérium is vizsgálni kezdte a hatvanpusztai zebrák ügyét. Akkor arra jutottak, hogy 2024 és 2026 között tizenhét zebra fordult meg a területen, de ötről semmilyen információjuk nem volt. Kapcsolódó cikk: Gajdos László: megfagytak a zebrák Hatvanpusztán, a tetemeket egy sertéspestis-gödörbe dobták
Kiemelt kép: zebrák Hatvanpusztán – Forrás: Gulyásmédia

