Saját bikája öklelt fel egy férfit Hercegszántónál, a sérültet kórházba vitték – közölte a rendőrség hétfő este a honlapján.

Közleményük szerint a Készenléti Rendőrség munkatársai határőrizeti feladatokat láttak el a Bács-Kiskun megyei településnél vasárnap este, amikor a Natália hídtól nem messze, a Budzsak-csatorna partjáról segélykiáltásokat hallottak. A környék rendőrei és katonái közösen kezdték meg a mentőakciót.
    

Katonai gépkocsikkal szeparálták el a megvadult bikát, miközben az egyenruhások a nehezen kommunikáló, nyakig vízben lévő férfi után vetették magukat az iszapos, náddal benőtt területen.
    

Sikerült partra emelni a férfit, akinek a testén számtalan kisebb-nagyobb sérülés volt. Elmondta, hogy saját tanyáján legeltette két tehenét és bikáját, amikor a bika megtámadta, felöklelte, és körülbelül 30 méteren keresztül a földön görgette, végül a csatornába lökte, ahol ő egy vasdarabban tudott nehezen megkapaszkodni.
    

A mentők a sérült férfit kórházba vitték – írta a rendőrség.

Kiemelt kép: Illusztráció

<

<
<