Bosszúból indított hamis bombariadót egy 17 éves kamasz egy budapesti oktatási intézmény ellen, mert az oda járó ismerősei korábban rendszeresen gúnyolták. A segélyhívót tárcsázó fiatalt a rendőrök gyorsan azonosították és elfogták, a kihallgatása során pedig elismerte a bűncselekmény elkövetését.
Bombával fenyegetőzött
A hatósági beszámoló szerint péntek este érkezett a hívás a 112-es segélyhívó központba. A bejelentő elváltoztatott hangon azt állította, hogy robbanószerkezet található az egyik fővárosi iskolában. A Készenléti Rendőrség tűzszerészei haladéktalanul átvizsgálták az akkor már üresen álló épületet, ám semmilyen robbanóanyagot vagy gyanús eszközt nem találtak. A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! A korrupt politikusokról, bűnözőkről és a hőstetteknek felérő életmentésekről, példamutató önfeláldozásról szóló legfrisebb híreket ide kattintva éred el.
Nyilvános fülkéből telefonált
Mivel a hívást egy zuglói nyilvános fülkéből indították, a járőrök a helyszín közvetlen közelében több ott tartózkodó fiatalt is igazoltattak. A beszerzett információk alapján gyorsan kiderült, hogy a társaság egyik tagja volt az elkövető, akit nem sokkal később a 14. kerületi lakásán el is fogtak.
Kihallgatták a fiút
A zuglói rendőrsök közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt hallgatták ki a gyanúsítottat. A 17 éves fiú a vallomásában elismerte a felelősségét. Tettét azzal indokolta, hogy az érintett iskolába olyan diákok járnak, akik korábban sokat bántották és csúfolták őt, emiatt pedig haragudott rájuk. A rendőrség közleménye szerint a tinédzser megbánta a viselkedését.
A Kékvillogó.hu hírportált milliók olvassák. Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Index, Origo vagy a Blikk. A Facebookon már 700 ezren követik a kiadónk portáljait. Hirdess nálunk te is!
Több iskolában is bombariadó volt
A napokban beszámoltunk róla, több budapesti iskola fenyegető levelet kapott, két kispesti és egy csepeli iskolához is érkeztek rendőrök csütörtök reggel. Az épületeket a rendőrség és a tűzszerészek átvizsgálják, a tanítás szünetel. Szerdán egy 18. kerületi iskolát kellett kiüríteni, miután fenyegető üzenetet kapott az intézmény. A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! A korrupt politikusokról, bűnözőkről és a hőstetteknek felérő életmentésekről, példamutató önfeláldozásról szóló legfrisebb híreket ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: illusztráció

