Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a férfit, akinek 17 éves barátnője a napokban zuhant ki a negyedik emeletről Szentlőrincen. Vanda és Richárd, a baleset előtt veszekedtek, majd a lány kiugrott az erkélyről. A helyszínen a mentősöknek sikerült újraéleszteni, a kórházban azonban meghalt. A rendőrség a férfit még a helyszínen őrizetbe vette. A rendőrök a Richárdot gyilkossággal gyanúsítják, a bíróság pedig 30 napra elrendelte a férfi letartóztatását.
Vihar kapcsolatban éltek
Vanda és Richárd kapcsolata igencsak viharos volt. A férfi rendszeresen megverte. Hétfőn reggel is összevesztek, Richárd pedig tört-zúzott a lakásban. A kislány eddig tisztázatlan körülmények között kizuhant a negyedik emeleti lakás erkélyéről. A lány nagymamája szerint a férfi Vanda előtt a lány unokatestvérének udvarolt. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Rászoktatta a drogra
“Kornéliát még meg tudtuk menteni. Vandát nem sikerült. Az unokám ősszel elment a diszkóba, ahol találkozott Richárddal. Megkérte a férfit, hogy hozza haza, és sajnos akkor jóban lettek. Tudtuk róla, hogy egy aljas ember, ez pedig be is bizonyosodott, amikor rászoktatta Vandát a drogokra. Az unokám iskolába és KRESZ-tanfolyamra is járt, de Richárd mindkét helyről kiszedte” – mondta a Borsnak a nagymama.
Hiába tiltották, mindig visszament hozzá
Vanda a tiltás ellenére találkozgatott a férfival, egy nap pedig hozzá is költözött. Az asszony elmondása szerint a férfi hálátlan is volt, mivel szinte Vanda családja tartotta el őt. Nem dolgozott, mindig ők vásároltak be neki. Hiába vitték haza Vandát, a lány mindig visszament a férfihez. Végül Vanda édesanyja vett egy lakás a lánynak Szentlőrincen, ahová Richárd is oda költözött.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Blikk, Index vagy az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
A füvben találtak rá a lányra
“Az biztos, hogy Richárd üldözte Vandát a halálba!” – mondta a gyászoló asszony. Gyöngyi szerint képtelenség, hogy a lány menekülés közben kiugrott az erkélyről. Egy szemtanú állítólag látta, hogy Richárd kidobja. A család felháborítónak tartja, hogy a szomszédok annak ellenére nem hívtak segítséget, hogy hallották a lány elkeseredett kiabálását. A füvön fekvő lányt többen is azonnal észrevették.
Hason feküdt és vérzett
“Drága Vanda hason feküdt és vérzett. Azonnal telefonáltam az édesanyjának. Ő annyit kérdezgetett, hogy „Meghalt a lányom, meghalt a lányom?”. Vanda édesanyja és nagymamája azonnal a helyszínre rohantak. “Próbáltam beszélni az unokámhoz, de szerintem már halott volt. Hiába mondogattam neki, hogy „Vandám, kelj föl”!, nem reagált”. A lány súlyos gerincsérülést szenvedett. A mentősök a helyszínen újraélesztés, de a kórházban meghalt. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép:

