Sem a sofőrt, sem a buszt üzemeltető társaságot nem találták vétkesnek az elmúlt évek egyik legszörnyűbb tragédiájában, melyben főként síelésből hazafelé tartó diákok haltak meg.

A nagy port felkavaró ügyről a Kékfény.com is beszámolt korábban. Nemrég az Index érdeklődött Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI) az esetről.

Mivel NNI indított vizsgálatot halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt a veronai balesettel összefüggésben, így jogosan fordult hozzájuk a hazai portál.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

A hatóság válasza egyszerre meglepő és megdöbbentő:

„Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda az eljárást – mivel a cselekmény nem bűncselekmény – 2020. július 21-én megszüntette” – válaszolta az ügyészség a lapnak.

Az eddigi vizsgálatokból az derült ki, hogy sem a busz sofőrje, sem annak orvosa nem felelős a történtekért, sőt a buszt üzemeltető Pizolit Kft.-t sem, mivel minden rendben volt műszakilag a járművel.

Kiemelt kép: Veronai buszbaleset, Forrás: MTI