Már a múlt héten vizsgálat indult az Országos Onkológiai Intézetben egy, az Egészségügyi Minisztériumhoz érkezett bejelentés nyomán. Kiderült, hogy az egyik beteg 3 millió forintot költött a kezelésére, miután a onkológiai intézet orvosai magánpraxisukba terelték a daganatos beteget. Nem csak a kórház gyakorló orvosai, hanem az intézmény vezetői is több magánklinikán rendelnek. 

Előzmények 

A nyilvánosságra került információk szerint az intézményben a mindennapok részévé vált a súlyos összeférhetetlenség és a tiltott gyakorlat. A teljes rendszer kivizsgálását most egy daganatos beteg ügye indította el, aki csaknem 3 millió forintot fizetett ki a magánellátásban, miután kezelőorvosa rendre a magánszektor felé terelte az ellátás folyamatait. Az értesülések szerint az utóbbi időszakban jelentősen csökkent az intézmény teljesítménye, a létszámhiány miatt megnőttek a várakozási idők – ez pedig közvetlenül kedvez az ilyen „tereléseknek”. A beszámoló szerint a helyzet miatt a főigazgató hamarosan távozhat az OOI éléről – írja az eLitMed nyomán az Index.  

A főigazgató is magánpraxisban dolgozik 

Az információk szerint az OOI egyes orvosai úgy működtetik magánpraxisukat, hogy a betegeket szabadon küldik oda-vissza az állami és a magánintézmények között. Ez az átjárhatóság a hatályos jogszabályok szerint tiltott: veszélyezteti a kiszolgáltatott páciensek gyógyulási esélyeit, miközben milliós kiadásokra kényszeríti őket. Az érintettek között nemcsak gyakorló orvosok vannak, hanem az OOI orvosigazgatója is, aki heti 32 órás állami vezetői tisztsége mellett több magánintézményben lát el betegeket, valamint maga a főigazgató, prof. dr. Dank Magdolna, aki a beszámoló szerint a CMC Déli Klinikán fogad rendszeresen magánbetegeket. Az értesülések szerint a leváltás előkészítése már megkezdődött: első látható lépésként felszámolják az Onkológiai Akadémia Alapítványt, amelynek Dank Magdolna is kuratóriumi tagja. Kapcsolódó cikk:  Egy hegyvidéki luxusvillában működött a Kásler-féle onkológiai alapítvány, több millárdot költöttek az épületre az adófizetők pénzéből

Megszólalt Hegedűs Zsolt 

Az egészségügyi miniszter közösségi oldalán reagált az onkológiai intézetben történt esetre. “Telefonon egyeztettem Prof. Dr. Dank Magdolna főigazgató asszonnyal. Egyetértettünk abban, hogy a vizsgálat ideje alatt is a legfontosabb feladat a betegellátás zavartalanságának, az intézmény stabil működésének és a betegek biztonságának megőrzése. Főigazgató asszony arról is biztosított, hogy az intézet vezetése és munkatársai készségesen együttműködnek a vizsgálat lefolytatásában, és minden szükséges információt a vizsgálatot végzők rendelkezésére bocsátanak”.

Alapos vizsgálatot kér 

Hegedűs Zsolt szerint a vizsgálatnak “minden felmerült körülményre ki kell terjednie, és annak korrekt, elfogulatlan, kizárólag a tényekre alapozott módon kell lezajlania. Senkit nem lehet előzetesen sem felmenteni, sem elmarasztalni: következtetéseket csak a vizsgálat lezárását követően lehet levonni. A vizsgálat eredményéről – már a tények birtokában – tájékoztatni fogjuk a nyilvánosságot, és amennyiben szükséges, a megtett intézkedésekről is beszámolunk”.  

Kiemelt kép: Országos Onkológiai Intézet