Egy 62 éves férfi halt meg abban a frontális karambolban, ami csütörtök reggel hat óra előtt pár perccel történt Budapesten, a Soroksári út Timót utca és Szabadkai út közötti szakaszán.

Frontálisan ütköztek 

Csütörtökön reggel, frontálisan ütközött személyautó Budapest 9. kerületében, a Soroksári úton. A Szabadkai út és a Timót utca közötti szakaszon történt balesethez a fővárosi hivatásos tűzoltókat riasztották. A rajok a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett két embert feszítővágó segítségével kiszabadítottak az egyik gépkocsiból. A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! A korrupt politikusokról, bűnözőkről és a hőstetteknek felérő életmentésekről, példamutató önfeláldozásról szóló legfrissebb híreket ide kattintva éred el.

Meghalt a 62 éves férfi 

Csécsi Soma, a BRFK szóvivője az esettel kapcsolatban azt mondta, hogy két autó ütközött frontálisan, és mind a két járműben két-két személy tartózkodott. A városba tartó járművet vezető 62 éves férfi a helyszínen meghalt, a másik három személyt pedig kórházba vitték a mentők – írja a 24.hu. A rendőrség vizsgálni fogja, hogy bármelyik sofőr fogyasztott-e alkoholt vagy kábítószert a vezetés előtt.

Több rendőrautó érkezett a helyszínre

“Sajnálatos és borzasztó baleset volt. 7:15-kor ott volt a takaritó autó. 2 rendőrmotoros, 3 vagy 4 rendőrautó, 2 mentő, 1 tűzoltó. Túl oldalra terelve bólyával a forgalom. Ami a legszörnyűbb volt hogy egy ember biztos hogy elhunyt… a járdán már letakarva feküdt” – írta a közösségi oldalon egy arra autózó. 

A Ford utasa halt meg

A Balesetinfo úgy tudja, egy osztrák rendszámú Mitsubishi Grandis és egy magyar Ford Focus fél frontálisan ütközött egymásnak. A Fordból két személyt a fővárosi hivatásos tűzoltók feszítővágóval szabadítottak ki, sajnos az egyikük reggel életét vesztette.

Hármas karambol Kispesten 

Szintén csütörtök reggel, egymásba hajtott három személykocsi Budapest tizenkilencedik kerületében, az Üllői úton. A Hunyadi utcai kereszteződés közelében történt balesethez a fővárosi hivatásos tűzoltókat riasztották. A raj áramtalanított. A helyszínre érkeztek a társhatóságok is.

Tűz a 11. kerületben 

Tűz keletkezett Budapest 11. kerületében, a Kelenföldi vasútállomás közelében. Mintegy öt köbméter vasúti talpfa gyulladt ki, és lángra kapott körülötte a gaz és az avar is. A fővárosi hivatásos tűzoltók eloltották a lángokat. A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! A korrupt politikusokról, bűnözőkről és a hőstetteknek felérő életmentésekről, példamutató önfeláldozásról szóló legfrissebb híreket ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció – egy korábbi baleset felvétele