Nagy horderejű rajtaütést szerveztek a hatóságok, és mintegy 12 címre csaptak le egy vasúti dézsmával összefüggő büntetőügyben Cegléden és Budapesten. A hajnali akció során 80 rendőr három kutyával érkezett a kijelölt címekre, ahol nagy mennyiségben találtak lopott zsákmánnyal teli dobozokat.

Korábbi nyomozás része

A Ceglédi Rendőrkapitányság munkatársai már 2019 tavasza óta nyomoztak a megdézsmált vagonok ügyében – olvasható a police.hu oldalon.

Elfogtak már gyanúsítottakat

Korábban 4 férfit el is fogtak, ebből kettőjük ellen több rendbeli, bűnszövetségben elkövetett lopás bűntette miatt folyik eljárás. A mostani rajtaütés is ennek a nyomozásnak a része.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Összehangolt rajtaütés

Az akcióban a Jász-Nagykun-Szolnok, valamint a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bevetési egységei, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Bevetési Osztálya, valamint a BRFK IX. kerületi Rendőrkapitánysága munkatársai, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, illetve a Ceglédi Rendőrkapitányság bűnügyi és egyenruhás tagjai, továbbá a Ceglédi Járási Ügyészség ügyésze vettek részt.

Sokan vettek részt benne

Az eligazítás után több tucat autóval indultak a 9 ceglédi és egy budapesti helyszín felé.

Többeket előállítottak

Ceglédről 10 embert, a fővárosból egyet állítottak elő. Utóbbi címén rengeteg lopott holmit is találtak. Két nőt és 9 férfit állítottak elő, a többiek ellen szabadlábon hagyásuk mellett indult eljárás.

Jó ideje csinálták

A rendőrség gyanúja szerint a banda 2019 elejétől kezdve tört fel szerelvényeket a ceglédi, az albertirsai, valamint ferencvárosi pályaudvaron. Az itt talált holmikon később megpróbáltak túladni.  

Külön eljárás

Az egyikük otthonában szabálytalan áramvételezést is találtak, ami miatt külön büntetőeljárás is indul.

Jó ismerősök

Az elfogott gyanúsítottak főként közeli ismerősök, de őrizetbe került egy apa, valamint két fia is.

Egyikőjük vallott

A kihallgatások során egy személy részéről hangzott el érdemi vallomás, a többiek megtagadták a vallomástételt. A további büntetőeljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság munkatársai folytatják.

Itt a videó az összehangolt rajtaütésről:

Kiemelt kép: Az elfogás után az egyik gyanúsítottra figyel két rendőr – Forrás: police.hu