A szerencsejáték és a sportfogadás világa sokáig olyan volt, mintha a vadnyugaton lettek volna a szereplők. Füstös helyiségekben, pincékben dőltek el mérkőzések eredményei, gyakran a szervezett bűnözés érintettségével, amit sokszor csak évtizedekkel később tudott meg a nagyközönség. Amerikában számos ilyen botrány született, a következő kettő jól dokumentált és hosszú távú következményekkel is járt. Szerencsére ma már azért nem így mennek a dolgok, és a Rabona vélemények, valamint a többi online bukmékerről szóló vélemények is mutatják, hogy azért a meccsek fixálása már nem mindennapi cselekmény az iparágban. Az alábbi két botrány ugyan nem idehaza történt, de ahogy majd láthatod, régen tényleg igazán vad volt a nyugat, ha sportfogadásról volt szó.
A Black Sox botránya
A Black Sox-botrány több okból is vitathatatlanul a sport és a szerencsejáték összekapcsolásának legismertebb példájává vált:
- A baseball beszennyezésével megváltoztatta a nemzet akkoriban messze legnépszerűbb sportjának megítélését.
- A sportág legnagyobb színterén, a világbajnokságon történt korrupcióról volt szó.
- Örökre tönkretette a sztár outfielder, „Shoeless” Joe Jackson örökségét, akit annak ellenére kizártak a Baseball Hírességek Csarnokából, hogy tagadta a tiltott részvételt, és a karrierje során elért .356-os ütésátlaga minden idők harmadik legmagasabbja.
- Az 1988-ban bemutatott, nagy visszhangot kiváltó John Sayles-film, a Nyolc férfi a pályán 1988-ban a botrányt a populáris kultúra részévé tette, kiegészítve a róla írt számos könyvet.
Az Amerikai Ligát megnyerő Chicago White Sox az 1919-es világbajnokságra az NL-ben szereplő Cincinnati Reds elleni nagy esélyesként indult, de az esélyek a sorozat kezdetére csökkentek. Ez azért volt így, mert a legjobb kilenc elleni sorozat kezdete előtti napokban illegális bukmékereknél nagy összegű fogadásokat kötöttek a Redsre, és olyan pletykák terjedtek el, hogy bundáznak. A pletykák igaznak bizonyultak. Bár sok részlet még száz évvel később is homályos és vitatott – beleértve azt is, hogy a játékosok szándékosan milyen mértékben teljesítettek rosszul -, az kétségtelen, hogy a White Sox tagjai pénzt fogadtak el a szerencsejátékosoktól azzal a feltétellel, hogy elveszítik a sorozatot.
A White Sox játékosainak egy csoportja ellenséges érzelmeket táplált a tulajdonos Charles Comiskey által alkalmazott bánásmód miatt, noha a csapat valójában a liga egyik legmagasabb fizetési listájával rendelkezett. Chuck Gandil, az első bázisjátékos vezetésével azt tervezték, hogy több ezer dollárt fogadnak el a szervezett bűnözéshez kötődő szerencsejátékosoktól.
A White Sox nem minden tagja volt benne a tervben, és a következő két meccs megnyerésével 4-1-es sorozatbeli hátrányból még vissza tudtak kapaszkodni, mielőtt a nyolcadik meccsen 10-5-re kikaptak. (A jelentések szerint az érintett játékosok is dühösek lettek, amiért nem kapták meg a megbeszélt kifizetéseket, és az ötödik meccs után – legalábbis átmenetileg – felhagytak az összeesküvéssel.) Az 1920-ban vizsgálatot folytató esküdtszék nyolc játékos és öt szerencsejátékos ellen emelt vádat. Jackson is a vádlottak között volt, annak ellenére, hogy a sorozatban .375-ös ütőeredményt ért el, és öt futót dobott ki. Az esküdtszék 1921 augusztusában mind a nyolc játékost felmentette minden vád alól, de az új baseballbiztos, Kenesaw Mountain Landis bíró ennek ellenére mind a nyolc játékost életfogytiglanra eltiltotta a profi baseballtól, többük beismerő vallomása alapján.
A botrány egyik másik következménye – legalábbis a legendákban – az, amit a „Black Sox átka” néven ismertek meg. A klub 1959-ig nem nyert újabb American League-jelölést, és egészen 2005-ig kellett várni a következő World Series-címre.
Az NCAA kosárlabda-botrány
A City College of New York kosárlabda csapatáról manapság nem sokat hallani, és ennek oka van. Az iskola a valaha volt legnagyobb egyetemi kosárlabda-botrány középpontjában állt, amikor olyan teljesítményt ért el, amelyre sem előtte, sem azóta nem volt példa: a CCNY 1950-ben megnyerte az NCAA és az NIT (az akkori nagyobb díj) bajnokságot is. Egy 1950-51-ben indított vizsgálat, amely a szervezett bűnözésnek a játékosok pontok lefaragásáért való fizetésében való részvételét vizsgálta, megállapította, hogy 1947 és 1950 között hét iskola összesen 33 játékosa vett részt ebben. A rendszer a Catskillsben a főiskolai játékosok által játszott nyári ligás mérkőzéseken először végrehajtott pontlefaragásból eredt. A CCNY országos bajnokcsapatának három sztárja is érintett volt, és az ügy hatására az iskola leépítette a sportágakat, és kosárlabda-programja végül a III. divízió szintjén állapodott meg.
Az összeesküvés azonban a New York University, a Long Island University, a Manhattan College, a Bradley University, a Toledo University, sőt még az Adolph Rupp vezette Kentucky University programját is megfertőzte, amelyet az NCAA arra kényszerített, hogy törölje az 1952-53-as szezonját. Mint a legtöbb ilyen esetben, a játékosok együttműködtek az ügyészekkel, és nem kaptak börtönbüntetést az érintettségükért, míg az illegális bukmékerek és szerencsejátékos társaik börtönbe kerültek.
