A bíróság 30 napra elrendelte annak a 36 éves nőnek a letartóztatását, aki újszülött csecsemőjét Fonyódon egy üres buszmegálló padjára tette, majd magára hagyta.

Szerencséje volt a gyereknek

A bíróság úgy érvelt: „csak a szerencsén múlt, hogy a kisgyereket megtalálták és élete megmenthető volt. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Attól tartanak, hogy megszökne

A bíróság a vádlott letartóztatását a szökés, illetve elrejtőzés veszélyére hivatkozva rendelte el. A határozatot az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője fellebbezést jelentett be ellene. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Napokig bujkált

Ahogy arról a Kekvillogo.hu-n többször beszámoltunk az eset vasárnap történt, a nő később, szerdán adta fel magát.

A köztéri kamerák segítettek

Blikk úgy tudja, hogy a rendőrök a közeli kameraképek alapján figyeltek fel az autóra, így jutottak el a nőhöz. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Van már egy fia

Korábban nem sikerült elfogni, mert a 10 éves fiával visszautazott Ausztriába, ám végül szerdán adta fel magát a rendőrségen.

Esélyt akart adni a gyereknek

A lap úgy tudja, az anya vallomásában arról is beszélt, hogy azért a buszmegállóban hagyta a gyermekét, mert úgy gondolta, hogy ott nagyobb eséllyel találhatnak rá.

Apukák voltak a gyereket megmentő mentősök

A mentőszolgálat arról is beszámolt, hogy buszmegállóba, a helyszínre érkező mentősök mindegyike apuka, ráadásul az ellátást megkezdő mentőtechnikusnak éppen két hónapja született meg első gyermeke.

Meghatódtak a mentősök

„Nem csoda, hogy ő még ma is elcsukló hangon mesélt a hétvégén történtekről állomásvezetőjének az esetmegbeszélésen. Az újszülöttnek boldog, egészséges életet kívánunk, az életmegmentésben résztvevőknek gratulálunk” – írja az Országos Mentőszolgálat.

Júniusban Budapesten hagytak egy csecsemőt

Újszülött elhelyezését jelezte a budapesti Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet babamentő inkubátora idén júniusban. A kisfiú 2800 grammos, az orvosi vizsgálatok alapján egészséges, gondos ápolásban részesült. Az egészségügyi dolgozók Martinnak nevezték el. 

Hatvanban is otthagytak egy csecsemőt

Tavaly júliusban szintén egy egészséges csecsemőt helyeztek el a hatvani Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet babamentő inkubátorában. A kisfiú Nyári Csaba nevet kapta, aki 4350 grammal és 56 centivel született. A kórház akkori beszámolója szerint a kisfiú egészségesen jött a világra. A Kékvillogó.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva éred el.