Több, mint 80 vendéget menekítettek ki a tűzoltók a Borostyán Med Hotelből, amelynek a tetőszerkezete borult lángba tegnap este. Többen is megszóltak a helyi lakosok közül, akik rettegve nézték, ahogy lángol az épület.

Magyarország egyik leggazdagabb embere

A hotel tulajdonosát, Boros Józsefet Magyarország egyik leggazdagabb embereként ismerik. „Gondoltam magamban, hogy de hiszen a Boros Jóska kastélya ég. Azt mondják, úgy sírt a Jóska, mint egy gyerek, amikor a testvére utolérte a hírrel, hogy leégett a szállodája teteje” – mesélte egy tamásipusztai lakos. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Nem tartózkodik Magyarországon

„Úgy tudom, a Jóska Afrikában vadászik, csak a jövő héten jön haza. Emlékszem, amikor Jóska még klottnadrágos kiskölyök korában hajtotta fel a teheneket a kiserdőbe. Itt focizott az utcánkban és lám, milyen sokra is vitte. Nagyon sajnálom őt, szorgalmas, jó ember lett belőle” – tette hozzá az idős asszony.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Készen álltak a menekülésre

„Életemben nem láttam még ekkora tüzet, halálfélelmem volt. A négy gyerekkel ugrásra készen álltunk, ha felénk fújja a szél a parazsat, rögtön tudjunk menekülni – nyilatkozta a Blikknek a szálloda sarkán lakó asszony.

Rémülten rohantak ki az épületből

A közelben lakó négygyermekes nő azt is elmondta, hogy látta ahogyan rémülten rohannak ki az emnberek az épületből,  állítólag volt olyan is, aki a zuhany alól ugrott ki és papucsban, fürdőköpenyben menekült az utcára.

Szirénázó tűzoltóautók

„Szirénázó tűzoltóautók dübörögtek a házunk előtt. Az ötéves fiam, Zolika annyira félt, hogy sokáig képtelen volt elaludni, végül hajnalban álomba sírta magát” – folytatta.

85 embernek kellett elhagynia a szállodát

Ahogyan azt a Kékvillogó is megírta, Papp-Kunkli Nóra elmondta: az ötös fokozatúra minősített tűzhöz nagy erőkkel vonultak ki debreceni, nyíradonyi és szakolyi tűzoltók, és megkezdték a tűz oltását. A szálloda épületét 85 embernek kellett elhagynia – tette hozzá.

A környező házak nem voltak veszélyben

hajdupress.hu az eset kapcsán valamivel este 8 óra előtt azt írta, egy sugárral kezdték el az épület oltását, a jobb első bástya tetőszerkezet maradványát már sikeresen eloltották, a környező házak nincsenek veszélyben a helyszínen tartózkodók meglátása szerint. Az égés következtében olyan meleg lett a hőmérséklet, hogy egy olvasó szerint hallani lehet, ahogy berobbannak az üvegek.

Egy kandallót gyújtottak be

A portál egy olvasója szerint többen kimenekültek a helyszínről, köntösben, állítólag egy kandallót gyújtottak be és onnan terjedtek el a lángok. Mentők, gyermekmentő, tűzoltók és rendőrök is érkeztek a helyszínre.

Hajnalra eloltották a lángokat

„Az oltáshoz a kollégáim a medencéből és a melegvizes tóból is szivattyúzták a vizet. Hajnali fél 1-re oltották el a lángokat” – nyilatkozta Papp-Kukli Nóra főhadnagy a megyei katasztrófavédelmi szolgálat szóvivője. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Helyszíni fotó – Forrás: Czeglédy Zsolt