Burka Ferenc nem akarja az államnak visszafizetni azt a 20 millió forintot, amit korábban kártérítés címen kapott. Az emberölésért elítélt férfi ügyvédje, Zeke László a 24.hu-nak azt mondta, hogy a Debreceni Járásbíróságon fellebbeztek az elsőfokú ítélet ellen, méghozzá több okból.

1999-ben ez történt

Burka Ferencről itt a Kékvillogó oldalán is írtunk korábban, mint ismert a férfi és a fia, még 1999-ben úgy megvertek egy férfit, hogy az végül belehalt a sérüléseibe. Apát és fiát 2002-ben elítélték, aztán három évvel később egy megismételt eljárás során felmentették őket a vád alól, mert nem tudták rájuk bizonyítani a gyilkosságot. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kártérítést kaptak

Mivel mindketten több mint kétezer napot ültek előzetesben, az apa 20, a fia pedig 25 millió forintnyi kártérítést kapott. Később azonban a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezték, majd Burka Ferencet 2018. szeptember 9-én kilenc évre, a fiát, ifjabb Burka Ferencet pedig hét év fegyházra ítélték.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Kapcsolódó:

Erre kötelezték

A Debreceni Járásbíróság egy hónappal ezelőtt arra kötelezte a férfit, hogy 15 napon belül fizesse meg a magyar állam részére a korábban kapott 20 millió forintot, kamatostul, továbbá 1,1 millió forint perköltséget is be akarnak hajtani rajta, sőt Burkának mindezeken felül 900 ezer forint meg nem fizetett illetéket is ki kellene fizetni, írja a lap.

Nem tesz eleget

A férfi viszont továbbra sem tesz eleget ennek, az ügyvédje, Zeke László segítségével már be is nyújtották a fellebbezést. Az ügyvéd azt mondja: „Jogalap nélküli gazdagodás volt megjelölve, holott jogerős ítélet van érvényben arról, hogy jár az ügyfelemnek a kártalanítás.”

Ezt mondja az ügyvéd

Mint mondja ezt a jogerős ítéletet le kellett volna bontani perújítással, viszont ez máig nem történt meg. Viszont állításuk szerint nem csak ez a probléma, hanem az elévülési idő is. Polgári peres eljárások során az öt év alatt évül el a követelés, ez egy évvel meghosszabbodik, amennyiben az igény érvényesítés elől elhárul az akadály.

Álképviselő?

Azonban az ügyvéd azt mondja ez az elévülési idő már többszörösen letelt, továbbá azt is közölte, szerinte álképviselőként járt el a felperest képviselő jogtanácsos.

Meghatalmazás kellett volna

Ezt azzal magyarázta, hogy véleménye szerint nem a minésztériumnak, hanem az igazságügyi miniszternek kellett volna képviselnie az államot, vagyis legalább egy meghatalmazás kellett volna a minisztertől ahhoz, hogy a jogtanácsos képviselje az államot a polgári peres eljárás során.

Kapcsolódó:

Augusztusban szabadul

Az ügyvéd a 24-nek azt is elmondta, hogy Burkának gerincproblémái vannak egy korábbi balesetből kifolyólag, továbbá azt is elmondta, hogy két héttel ezelőtt volt a kedvezményes szabadulásával kapcsolatos tárgyalás, de nem engedték ki feltételesen, így augusztus elején szabadulhat majd. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Burka Ferenc – Forrás: YouTube